A férjem meglepetése

Amikor mi úgy döntöttünk a párommal, hogy együtt szeretnénk megöregedni, és elkezdtünk egy közös kis kertes házat keresgélni magunknak, még fogalmunk sem volt arról, hogy ennyire nehéz helyzetbe fogunk kerülni, hiszen nem pusztán nagyon felmentek az ingatlan árak, hanem nagyon nehezen találni manapság már szakembert bármilyen feladat ellátására ami a házfelújítást illeti, és persze kétszeres vagy akár többszörös áron dolgoznak az embernek, nem beszélve az alapanyag árak emelkedéséről. Mindezek összességében nagyon megnehezítették a dolgunkat, és nagyon sok feladatot amire úgy számoltunk hogy szakembert keresünk majd saját magunk oldottuk meg. Ez persze nagyon összekovácsolt bennünket, és igyekeztünk úgy tekinteni erre az egészre, mint egy próbatételnek, ami tényleg előnyünkre vált hála a jó égnek.

Mondanom sem kell mennyire örültünk amikor végre készen lett a ház és a beköltözést kezdtük tervezgetni. Persze azonnal rá is ébredtünk, hogy egyetlen dologban nem igazán egyezik az ízlésünk, ez pedig nem más, mint e kiegészítők világa. Én inkább szívesen láttam volna fényképeket a falon, amíg a férjem inkább a festmények világából választott volna. Én persze ezekért nem vagyok annyira oda. Egészen egyszerűen nekem a festmények a régi időket hozzák a térbe, és a modern lakásunkban nekem nagyon furán hatott volna.

Aztán egyszer csak a férjem egy tökéletes ajándékkal tért haza, mert a szalaibalazs.hu oldalon talált egy tökéleteset a vászonképek között, hiszen a csomagolópapírba rejtett vászonkép balaton tájjal gyönyörködött előttem. Hirtelen azt sem tudtam mit mondjak erre a tökéletes megoldásra. Ez ugyanis a két véleményünk közötti legtökéletesebb kompromisszumos megoldást adja. Imádom a férjem, és remélem, hogy majd mindig ennyire frappánsan és könnyen tudunk túllépni ezeken a nézeteltéréseken.